1 2 3 4

33 millió forint roma gyerekek korai képességgondozására

A Kárpátok Alapítvány kuratóriuma 2018. április 30-án hozta meg a „Roma gyerekek korai képességgondozásához szükséges helyi kapacitások fejlesztése” elnevezésű kisadományi programjának támogatási döntését. A beérkezett 15 pályázatból, 11 pályázati projekt került támogatásra mindösszesen 32.987.200 Ft​ összegben. Emellett egy további szervezet támogatását a kuratórium feltételekhez szabta, amelyek teljesítése és a pályázat alapos átdolgozása esetén a támogatás megítélését a kuratórium újra tárgyalja.

Tartalom: 
Címkék: 

Új programot indítottunk a roma gyerekek korai képességgondozásának támogatása érdekében

2018 februárjában indítottuk el a „Roma gyerekek kora képességgondozásához szükséges helyi kapacitások fejlesztése” elnevezésű kisadományi programunkat.  

A program keretében 12 az Észak-Magyarországi és Észak-Alföldi régiókban működő, bejegyzett, marginalizált helyzetű roma közösségeket támogató civil szervezetet részesít Alapítványunk - meghívásos pályázati úton - vissza nem térítendő támogatásban (projektenként közel 3 millió forint értékben).

Tartalom: 

„Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, aktivizálása” c. projektünk 2. felhívása

Kedves Partnereink,

„Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, aktivizálása” c. projektünk első megvalósítási éve sikeresen lezárult, így az érdeklődők számára újra alkalom nyílik a projekthez való csatlakozásra.

A következő megvalósítási időszak: 2018. május 1. - 2019. április 30. (1 év)

Tartalom: 
Címkék: 

Oldalak

Feliratkozás Front page feed csatornájára