Az összefogás ereje - mit teszünk a közösségek összetartásáért?

2017. május 1-jén indítottuk el az „Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, aktivizálása” elnevezésű projektünket, amelynek keretében évente 15-17 civil szervezettel, kisközösséggel működtünk együtt az északkelet-magyarországi térségben.

Az együttműködő közösségek részére számos workshopot, találkozót szerveztünk, amelyek által megismerték egymást, illetve az önkéntesség fogalmát, törvényi kereteit, az önkéntesek toborzásának, bevonásának, menedzselésének, értékelésének folyamatát.

A résztvevők egy három napos képzés alkalmával elsajátíthatták, hogyan mérjék fel helyben a közösségüket érintő főbb kihívásokat, problémákat, és azok megoldása érekében, milyen módon szervezzék meg magukat, tervezzenek a helyi összefogásra alapuló megoldásokat, úgy nevezett mini-projektek formájában.

Együttműködő partnereinek évente közel 30-40 rendezvényt, közösségi megmozdulást, akciót terveztek és valósítottak meg mentoraik szakmai támogatása, és Alapítványunk kis összegű támogatásának köszönhetően. Szeretnénk most bemutatni néhány ilyen kezdeményezést, amelyek mintául szolgálhatnak a helyi társadalmi szerepvállalást, közösségi összetartást erősíteni szándékozó más közösségek, települések, civil szerveződések számára.

Lomtalanítási akció a Béke-telepen

Közösségi filagória építése Bükkszentmártonban

Kisbocsosok a térségi összefogásért

Fogyatékkal élők és helyiek együtt Szakáldon

Összefogás Tomoron a legkisebbek mosolyáért

Az Opál Alapítvány az elfogadásért

KőkulTÚRA a Bükkben a Kaptárkő Egyesülettel

Forrás Fogyatékkal Élő Fiatalok Alapítványa

Fiatalok egri közössége

Együtt tegyünk önmagunkért, egészségünkért

Berva-völgyi közösségerősítő programok

5 évtizede a látássérültek rehabilitációjáért

A „Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, aktivizálása”  c. EFOP-1.3.5-16-2016-00915 projekt Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap és a Magyar Kormány társfinanszírozásával valósul meg.                                                   

                     A