Tanulmányúton jártunk

Az,,Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, aktivizálása” című-EFOP-1.3.5-16-2016-00915 projekt keretében 2020. augusztus 24-25-én két napos szakmai tanulmányutat szerveztünk Szlovákiába, mely során a résztvevő kisközösségek képviselői, önkéntesei, munkatársai látogatást tettek két civil szervezetnél.

Első nap Rankovcén a Jobb Életért Egyesületet látogattuk meg, amely 2004-ben jött létre, missziójuk a kelet-szlovákiai marginalizált helyzetű roma közösségek támogatása, integrációjuk elősegítése. A szervezet a helyi erőforrásokat mobilizálja, partnerségeket épít és a helyi közösség tagjait fejleszti, annak érdekében, hogy a közösség valamennyi tagja részt vegyen annak fejlesztésében. 2010 óta tagjai a YEPP-nek (Ifjúságsegítő Partnerségi Program), amely fiatalokat aktivizál, és roma vezetőképzést végez. 2014 óta kiemelt témájuk a társadalmi vállalkozások, és az ERSTE Bankkal együttműködésben roma vállalkozóknak segítenek stratégia, illetve üzleti terv készítésében. Négy településen (Vtáčkovce, Rankovce, Boliarov, Bačkovík) dolgoznak a 0-7 éves gyermekek szüleinek, illetve első gyermeküket váró nők támogatásán, szülői kognícióik és kompetenciáik fejlesztésén, erősítésén. Informális roma női vezetőkkel dolgoznak együtt elsősorban, akik közvetlenül támogatják a 40 szegregátumokban élő fiatal édesanyát gyermekeik gondozása terén.

A látogatás során a szervezet vezetői bemutatták a szervezetet, annak történetét, valamint a szervezet fiatal anyáknak szóló szülői kompetenciákat fejlesztő programját, a lakhatást elősegítő programjukat, valamint a helyi fiatalok közösségi mobilizálását elősegítő kezdeményezéseiket is. Elmesélték, hogyan tudták a karantén ideje alatt munkájukat végezni, és hogy milyen nehéz anyagi helyzetbe kerültek a koronavírus járvány miatt. A résztvevők nem csak kérdéseket tettek fel, hanem bemutatták saját szervezeteiket, közösségeiket, és a közös szakmai problémákról, kihívásokról beszélgettek a helyi aktivistákkal.

Második nap a SOSNA Ökocentrumába látogattunk el Hernádszentistvánra.  A látogatás kezdetén a szervezet két vezetője Szabó István, és Szabóné Szilvia szóban, előadás formájában bemutatták a szervezetüket, illetve annak fő tevékenységeit, és elmesélték azt a folyamatot, ahogyan elérték azt, hogy létre jöhessen az Ökocentrum; ezt követően pedig körbevezettek bennünket, és megismerhettük magát az Ökocentrumot is. A SOSNA (erdei fenyőt jelent szlovákul) egyike a legidősebb környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek Szlovákiában, 1991-ben alakult.

A SOSNA Polgári Társulás küldetése, összekötni és aktivizálni az embereket azzal a céllal, hogy támogassák és megvalósítsák az ökológiai problémák alternatív megoldási modelljeit, elsősorban lokális és regionális szinten. Ez és ehhez hasonló központok azért is nagyon fontosak, hogy példaként szolgáljanak az emberek számára, mint működő, hatékony és jó megoldások, amelyek nemcsak gazdaságosak, de fenntarthatóak is. Az egész Ökocentrum és a hozzá tartozó nagy biokert a látogatók számára inspiráló példaként szolgál. Mindenki láthatja, hogyan lehet ilyen módon kertészkedni. Noha a SOSNA ökológiai központ egyik fő látványossága a dombház, de az oda látogatókat a környezetvédelemmel, a megújuló energiák felhasználásával kapcsolatos nyári táborokkal, előadásokkal, szemináriumokkal, képzésekkel, túrákkal, a gazdaságban termelt zöldségekkel és gyümölcsökkel várják egész évben. 2010-től itt van a SOSNA-nak a székhelye, irodája és itt szervezi a tevékenységeit is.

A résztvevők rendkívül hasznosnak ítélték meg a látogatást, sokat kérdeztek, hasznos ismeretekre tettek szert. Kiváló megoldásokat ismerhettek meg a mélyszegénységben élők szülői kompetenciáinak fejlesztésével, illetve lakhatási problémáinak megoldásával kapcsolatosan, a gazdaságos, és ökológiailag is fenntartható építkezés, gazdálkodás, mindennapi élet területeiről; amelyeket itthon is tudnak majd munkájuk során alkalmazni.

A két nap során alkalmunk nyílt egy rövidebb városnézésre is Kassán.

A tanulmányút során készült képek itt érhetőek el.  

További információ a projektről: http://www.karpatokalapitvany.hu/efop_1.3.5_16_2016_00915

A „Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, aktivizálása”  c. EFOP-1.3.5-16-2016-00915 projekt Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap és a Magyar Kormány társfinanszírozásával valósul meg.       

2020

 

Címkék