A projekt legfőbb eredményéne, hogy a tanulmányúton 16 romániai magyar civil szervezet, 16 munkatársa kapott lehetőséget a részvételre, amely által közvetlenül nyerhettek betekintést egy Európai Uniós finanszírozású projektek gyakorlati megvalósításába, buktatóiba, illetve előnyeibe, hátrányaiba. Ezáltal olyan ismeretekhez jutottak, amelyet a jövőben kamatoztatni tudnak majd hasonló projektek lebonyolítása során, hiszen Románia 2007. január 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz, amely által a határon túli civil szervezetek számára is elérhetővé váltak az EU Strukturális és Kohéziós Alapjai. A gyakorlati tapasztalatokat a jövőben pedig az erdélyi magyar civil társadalom erősödésében kamatoztatják, hiszen programunk mind a partnerségi együttműködések megkötését, mind pedig az Európai Uniós források lehívását ösztönözte. A végrehajtásban az Erdélyi Civil Magyar Szervezetekért Alapítvány (Kolozsvár) két munkatársa, bevont szakértők, és alapítványunk munkatársai
(2 fő) vettek részt.