1 2 3 4

Újabb három millió forintos támogatás roma gyerekek korai képességgondozására

Újabb három millió forintos támogatás roma gyerekek korai képességgondozására

A Kárpátok Alapítvány kuratóriuma 2018. június 9-én hozta meg újabb támogatási döntését, amelynek értelmében a „Roma gyerekek korai képességgondozásához szükséges helyi kapacitások fejlesztése” elnevezésű kisadományi programjának keretein belül 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a Csereháti Roma Önsegítő Egyesület „Gyerek Mosoly” című projektjének megvalósításához.

A projekt keretében 30 fő 0-8 éves hátrányos helyzetű, szegénységben élő roma kisgyermek és fiatal, 18 év alatti anyukák részesülhetnek változatos fejlesztő programokban (gyógytornász, mentálhigiénés szakember, jogi és adminisztratív, gyermeknevelési, háztartásvezetési, főzési, stb. tanácsadás) Lak, Homrogd és Tomor településeken.

Gratulálunk az egyesületnek, és sok sikert kívánunk munkájukhoz!

A Kárpátok Alapítvány kuratóriumi és felügyelő bizottsági tagjai, munkatársai, önkéntesei

További információ a programról: http://www.karpatokalapitvany.hu/tartalom/roma-gyerekek-korai-k-pess-ggondoz-s-hoz-sz-ks-ges-helyi-kapacit-sok-fejleszt-se

Tartalom: 
Címkék: