A korai évek egyre nagyobb jelentőségét már széles körben ismerik, tanítják, hirdetik. Mégis azt tapasztaljuk, hogy a hátrányban élő családokkal foglalkozó programok, még mindig jobban figyelnek az iskolás korra, az óvoda -iskola átmeneti időszakára. Mintha a kora gyerekkor fejlődési időszakának támogatása, több oldalról történő megerősítése valamilyen középosztályhoz köthető lehetőség lenne. Pedig jól tudjuk, hogy az élet első 1000 napja (2,5 év) idegrendszeri fejlődése meghatározó a későbbi sikeres, boldog élethez.
A különböző fejlődési területek közül az egyik legösszetettebb kérdés a szenzoros integráció kialakulása, az érzékek összehangolt működése (szaglás, látás, hallás, tapintás, ízérzékelés, egyensúlyi érzék). A szenzoros integráció nem más, mint az érzékszerveken keresztül felvett információk zavartalan folyamata. Az idegrendszer külső és belső információkat kap, és ezeket dolgozza fel folyamatosan, majd ezekre gondosan tervezett végrehajtási folyamatokat indít el.
Azokban a családokban, ahol a napi megélhetés gondjai, vagy a szülők saját gyerekkorukból hiányzó élményei miatt a gyerekek észlelési, érzékelési ingereinek feldolgozására kevesebb figyelem jut, gyakran találkozhatunk olyan lassú, vagy elégtelen szenzoros integrációs fejlődéssel, ami a mozgás, a nyelvi fejlődés, vagy kommunikáció-szocializáció területén jelentkezik.
A szenzoros integráció egy fajta információfeldolgozás. Ennek segítségével dolgozzuk fel a különböző észlelési, érzékelési információkat, majd egymással összerendezve, mintegy egymáshoz illesztve azokat, megfelelő válaszokat adunk. A bejövő ingertől és helyzettől függően mozgással, beszéddel, vagy egyéb módon reagálunk a körülöttünk lévő világra.
A gyerekek fejlődése természetesen egyre összetettebb az életkoruk előre haladásával. A fejlődési területek működése egyre differenciáltabb, működésük egyre kifinomultabb és a beérkező információk összedolgozása, megválaszolása egyre több konfliktust hordoz magában.
A fejlődés segítéséhez a gyerekek kreatív képességeit használjuk, illetve ha szükséges, erősítjük. Olyan aktív és örömteli interakciók sorozatát érdemes megteremtenünk, amelyek segítik a fejlődési lemaradásukból fakadó ollót minél jobban bezárni, vagy a nehezen kialakuló érzékelési, észlelési összerendezést és válaszadást megvalósítani. A gyerekek napról napra alakuló önmegvalósítási folyamata sokat elárul fizikai, értelmi, érzelmi fejlődésükről. Tehát fontos tudnunk, hogy az önmegvalósítás lehetőségeit nem vehetjük el a gyerekektől, még ha az sok esetben könnyebb, vagy biztonságosabbnak is tűnik.
Minden esetben az átélés lehetőségét érdemes (kell) biztosítanunk. Szülők, gondozók, pedagógusok több esetben napi tapasztalataikra alapozva panaszolják, hogy eltérő viselkedést, esetleg képességbeli zavart látnak néhány gyereknél, aminek valódi okát nem ismerik. Tudósok, kutatók bizonyították, hogy az érzékelési integráció hiánya, zavart működése vezet ezekhez a jelenségekhez. A tanuláshoz, a világ megismeréséhez szükséges információk jól rendezett összehangolt működésére van szükség. Az ún. szenzoros integráció fejlődése, mint valamennyi fejlődési folyamat egymásra épül és lépcsőfokonként következik be. Az első szinten a tapintási (taktilis) rendszer áll. Jól ismerjük a csecsemők, kisgyerekek tapintási, bőrön át történő megismerési játékait, azok változását. Amennyiben már ebben a korai életszakaszban erre nincs lehetőségük, mert a szülő féltő módon nem engedi a gyereket tárgyakhoz hozzáérni, vagy azokat vizsgálgatni, máris kimaradnak fontos láncszemek az integrációs folyamatból. De az is előfordulhat, hogy nincsenek meg sem az anyagi, sem a tárgyi feltételei annak, hogy minél több „taktilis” (tapintási) élménye legyen a gyerekeknek. Ezek persze pótolhatók, sőt meg is kell, tegyük, a kora gyerekkori fejlődést segítő, a hátrányok kompenzálását célul kitűzött foglalkozásokon.
A következő fejlődési szint az egyensúly és a saját test helyzetének érzékelése és az ezekből nyert információk feldolgozása áll.Ha gondosan figyeljük és követjük a kisgyerek fejlődését, jól látható, ahogyan ügyesedik, egyre összetettebb mozgásokra, mozgásos játékokra képesek a jól fejlődő gyerekek. Itt is észre kell, vegyük, hogy azokban az esetekben, ahol a biztonság és a megfelelő tér nem áll rendelkezésre a szabad mozgásra, ott ezekre az ingerekre adott jó válaszok, vagy az egyensúllyal összefüggő mozgásformák fejlődése lassúbb, vagy elmarad. De ugyan úgy gátolt a fejlődés, ha a szülők, gondozók, féltésből, kényelemből, vagy a lehetőségek hiánya miatt kerülik az olyan aktivitásokat, amelyek fejlesztik az egyensúly, vagy a saját test érzetének megismerését.
A harmadik lépcsőfok a vizuális (látási) és az akusztikus (hallási) inger feldolgozása. Ezen a szinten gyakran találkozhatunk hang, vagy látvány ingereket nehezebben feldolgozó gyerekekkel. A különböző aktivitásaink során számtalan olyan lehetőségünk van, hogy a látott, hallott élményeket értelmezzük, a gyerekek ismereteit segítségül hívva a feldolgozási folyamatokat könnyítsük. Hiszen nekik éppen a feldolgozás folyamata nem történt meg, vagy nem teljes mértékben. Ismét fontos a körülményekre, a gyerekek élethelyzeteire figyelni. Ahol sokan élnek egy légtérben, ahol egyszerre erős és sok stimuláló hatás éri a fejlődésben lévő kisgyereket, ott a későbbiekben a figyelmét, a koncentráló képességét gátolni fogja a hiányos feldolgozási készség. De ugyan így nehézséget okoz a túlzott hang, vagy látvány hiánya is, hiszen a feldolgozás, az ingerekre adott helyes válasz megtalálása a fejlődési folyamat része. A befejező fejlődési lépcsőfok már az összerendezettség, a teljesítmények milyenségének kialakulásáról szól. Ez a befejező időszak már előre vetíti az iskolai feladatok készség szintű elvégzését.
Mindenki, aki az iskoláskor előtti gyerekekkel foglalkozik, különösen a szocializációs hátrányban élőkkel, ezeket a fejlődési lépcsőfokokat szem előtt kell, tartsa. Az önbizalom, az önkontroll, az önirányítás hiánya mindazon jellemzők, amelyekkel a leggyakrabban szembesülnek a szenzoros integráció fejlődésében elmaradt gyerekek. A tervezés, a foglalkozások rendjének kialakítása arra a megközelítési módra alapul, ahol a gyerekek természetes kíváncsiságát, érdeklődését akarjuk felkelteni.
Tudjuk, hogy a központi idegrendszer képlékeny, az agy szerkezete képes változni, képes különböző módosításokra. Ezért amennyiben a tapintási, az egyensúlyi és a saját testhelyzetüket ért ingereket a gyerekek megismerik, és erre összerendezett formában lesznek képesek válaszokat adni, a minden napi viselkedésük, a közösségeikben betöltött szerepük is változni fog.
A fejlődésre, az egyéni különbségekre építő és minden esetben kapcsolatalapú aktivitásokról, játékokról beszélünk. A napi kihívásokat, nehézségeket dolgozzuk fel a gyerekekkel közösen, játékos formában. A különböző formájú, anyagukban eltérő tárgyakkal történő manipulálás során ismereteket, élményeket szereznek, amelyeket később jól tudnak hasznosítani. Például hogyan, milyen erővel kell fogni a ceruzát, vagy milyen módon öntünk vizet egy edényből. Ezeket, a tevékenységekhez szükséges szenzoros integráció fejlettsége határozza meg. A fejlődés természetesen egyre összetettebb folyamatokat jelent, a különböző helyzetek, feladatok válnak egyre differenciáltabbá. A felnőtt segítsége akkor válhat igazán hasznossá, ha minden esetben a gyerekek kreativitását, egyéni képességeit használja. A cél, hogy olyan aktív és örömteli interakció, együtt játszások jöjjenek létre, amelyek a hiányzó fejlődési láncszemeket pótolják, vagy kialakulásukat segítik.
A különböző aktivitásaink közben ne feledkezzünk meg arról a fontos tényezőről, hogy a gyerekek tevékenysége egyszerre hat a fizikai, idegrendszeri, az érzelmi és a mentális összerendeződésre, megjelenési formára. Ez a gyakorlatban mindig azt jelenti, hogy kellő biztonság és motiváltság nélkül nem érünk célba, pusztán gyakorlással, vagy irányított foglalkozásokkal. Gyakran megtörténik, hogy csak valamelyik szenzoros területet érintő ingerlést nyújtunk anélkül, hogy a gyerekek érzelmi, vagy értelmi szintjét figyelembe vennénk. Ezekben az esetekben nem fog megtörténni az integráció, sőt esetleg még jobban visszaveti a gyerekek szándékát a megismeréstől, a tapasztalat szerzés örömétől. Ezért kell jól tervezni, végig gondolni azokat a tevékenységeket, amelyekkel a szenzoros integráció fejlődését szeretnénk segíteni. Az egyik hibaforrás, ha nem a gyerekek életkorának megfelelő aktivitást választunk, vagy nem vesszük figyelembe a fejlettségi szintjüket. Ez a veszély fennáll akkor is, ha fiatalabb gyerekeket vonunk be olyan tevékenységekbe, amelyeket idősebb társaiknak szervezünk, pusztán azért, mert azt reméljük így ők is tanulnak belőle. Miközben a korábban ismertetett szenzoros fejlődési lépcsőfokok még nem épültek egymásra.De megtörténik az is, hogy a környezeti hátrányok nem teszik lehetővé a tapasztalást, a próbálkozást, ami pedig a fejlődés alapja.
Az egyik leggyakrabban előforduló gond az eszközök helyes használata, vagy az azokkal való manipulálás változatossága. Az összerendezett mozgás, a taktilitás, a megfelelő erőkifejtés, a két kéz együttműködésének ügyesedése, illetve a tevékenységet kísérő szavak, mondatok megjelenése teszi teljessé a fejlődésüket. Mi kell ehhez? Mindenekelőtt ne felejtsük el a fokozatosságot. Az eszköz használatban járatlan gyerekek esetében először a legegyszerűbb, manipuláláskor legkönnyebben használható tárgyakkal kell ismerkednünk. A fantázia játékok alkalmával egyre jobban bővítjük a különböző eszközök számát és a megismerés útján eljuttatjuk a gyerekeket a rutinos, minden napi használatukhoz. Vegyünk egy példát: közösen készítünk egy képet, amihez, vágtunk, ragasztottunk, színeztünk, papíron esztétikusan elrendeztünk, majd pedig a kész képet megbeszéljük, értékeljük.
Ez a tevékenység segíti a gyerekeket, hogy a körülöttük lévő világ bejövő ingereit értelmezzék, a bennük kialakult érzéseket kifejezzék és mindezt tudatos erőkifejtés nélkül, az adott helyzethez otthonosan alkalmazkodva. Az ilyen szituációkban szerzett tapasztalatok alapozzák meg a későbbi tanulási, viselkedési mintákat. Ezek a folyamatok a legtöbb esetben természetesen történnek, a képességek szinte észrevétlenül alakulnak. A hátrányban élő családok ugyanakkor nem minden esetben tudják biztosítani az ehhez szükséges biztonságos feltételeket. Az ilyen gyerekek esetében szükségesek azok a foglalkozások, amelyek a fejlődési lánc elmaradt szemeit pótolják.
Nézzünk néhány példát, amelyekkel a leggyakrabban találkozunk a szegénységben, nélkülözésben élő családokban felnövő gyerekeknél.
- Mozgás ügyetlenség, bizonytalan, összerendezetlen mozgás, amely elsősorban a motoros tervezés elégtelenségéből fakad. A bejövő ingerek, amelyek térben és időben nehezen hangolódnak össze. Például egy felugrás, a földtől való elrugaszkodás, bonyolult mozgástervezés. Ez a tervezés sok esetben gátolt, vagy rosszul rögzült. Látszólagos ellentmondás, hogy azoknál a gyerekeknél tapasztalunk gyakran nehézségeket, akik sok időt töltenek a szabadban, de mozgásuk mégis rendezetlen. Az ő esetükben valószínűsíthető, hogy a nagyon korai életszakaszban, az ingerek és az arra adott helyes reakciók hiánya miatt, nem megfelelő fejlődési lánc alakult ki. Ezekben az esetekben segíthetünk és pótolhatjuk ezeket a hiányosságokat, amennyiben olyan játékokat játszunk, amelyekhez vizuális megerősítést adunk. Például: padlóra ragasztott formák, útvonalak követése, kéz-láb egyidejű használata gyakorlat-sorokban. A fejlődés következő fázisában már az auditív csatornát is bekapcsolhatjuk és a ritmusos, zenés, mondókás, vagy dalos mozgásgyakorlás vezet az egyre összehangoltabb, összerendezettebb mozgás kialakítására. Mindig figyeljünk arra, hogy a gyerekeknek legyen elég ideje az élményeket, a bejövő mozgásingereket feldolgozni, az ezekre adott helyes mozgásos válaszokat értelmezni. A visszatérő gyakorlás elengedhetetlen a biztos tudáshoz.
- Koncentrálási nehézségek, könnyen elterelhető figyelem. A háttérben olyan emocionális gondok állnak, amelyek a feladás, a helyzetből történő kimenekülés stratégiát mutatják. A háttérben megint csak a korai életkorban bekövetkezett, érintési, tapintási ingerekre adott helytelen reakciók találhatók. Amennyiben a későbbiek során lehetőséget adunk a taktilis ingerek elemző, értelmező, finom elemzésére, a fejlődés lemaradását behozhatjuk az érintett gyerekeknél. Minél több lehetőséget kell teremtenünk ahhoz, hogy különböző minőségű, súlyú és különböző állagú anyagokkal ismerkedjenek a gyerekek. A megélt érzékelési tapasztalatok, a látvány adta lehetőségek célirányos értelmezése olyan élményhez juttatja őket, amely segít a későbbi esetleg ismeretlen, vagy nehezen értelmezhető feladatok elmélyült megfigyelésében.
- Az egyensúly, a testhelyzet nem helyes érzékelése sok nehézséget okoz a gyerekeknek abban, hogy a két test felet egyszerre, harmonikusan tudják működtetni. A domináló oldalt minden esetben segíti a másik, a középvonal keresztezés biztonsággal ügyesen működik. Ugyanakkor sokszor látjuk a mindennapokban, hogy a két kezét egyenlő mértékben használja a gyerek, attól függően, hogy melyik kezéhez esik közelebb a tárgy, amit el akar érni. Ez azt jelenti, hogy a test középvonalának keresztezése nehézséget jelent számukra. Ezért gyakran olyan elterelő mozdulatokat végeznek, ami nem vezet harmonikus mozgáshoz. Amennyiben nem segítjük a jobb- és baloldal domináns kialakulását, az írás, olvasás, tanulási nehézségeivel kell majd a gyerekeknek megküzdeniük. Nagyon sok olyan játékos feladat, torna, illetve mozgásos tevékenység van, amely a testhelyzet észlelésének integrációját segíti. A keresztező mozgások utánzása, vagy utasításra végzése, a labirintusokban helyesen végig vezetett golyók, vagy a tárgyakkal történő egyensúlyozás, mind azok közé a vidám, önfeledt játékok közé tartozik, amelyekkel a megkésett fejlődést segíteni tudjuk.
- A szociális hátrányban élőknél éppúgy, mint a többi társadalmi osztályhoz tartozó családok gyerekeinél számos esetben találkozunk nyelvfejlődési problémákkal. Rosszul berögzült sztereotípiákként viszont hajlamosak vagyunk ezt a nyelvi lemaradást a hátrányban élők esetében a környezetre hárítani, holott sok esetben a helyes egyensúlyérzékelés (vestibuláris) integráció-zavarának kell tulajdonítanunk a helytelen nyelvi megjelenést. Miután a harmonikus mozgás, az összerendezett, jól koordinált mozgás szükséges a jól formált beszédhez, így már könnyen belátható, hogy mi áll a háttérben. A fegyelmezett, ritmusos, mondókákkal kísért játékos tornák jó eredményt hoznak. De hangsúlyozni kell, hogy a mozgás tervezése, az összehangoltság és a koncentrált végrehajtás a legfontosabb alapelvek. Legfontosabb a testhelyzet változtatása, a különböző mimikai, vagy változatos gesztikulálások, mind érzelmekkel teli mozgások, amelyek segítik a gyerekek készségének helyes fejlődését.
Foglalkozásaink alatt mindennél fontosabb a saját motiváció. Figyeljünk arra, hogy a legkevésbé lényeges a játszás eredménye szemben a játék élmény adta lehetőségeivel.
Több tudományos megfigyelés leírásában olvashatunk arról, amit magunk is tapasztalunk, hogy az érzékelési, észlelési ingereket rosszul, vagy nehezen feldolgozó gyerekek számára nem magától értetődőek azok a lehetőségek, amik óvodai, vagy játszótéri környezetben adottak. Hiszen nehezen képes leküzdeni azt az érzést, vagy korábbi tapasztalatot, hogy az adott nehézségeket nem képes jól kezelni. Az ügyetlen, csetlő-botló, bizonyos ingerektől megijedő, vagy a helyzetektől nyugtalan gyerekek játékában a fantázia, vagy a mozgás harmonikus elemei nem tudnak megjelenni. Ezért a társai sem keresik az együtt játszás lehetőségét, illetve a felnőttektől is folytonosan tiltást kapnak.
Néhány ötlet: ráolvasás szerű mondókák, kiszámolók gyakori ismételgetése és a szervesen hozzájuk tartozó mozdulatokban számtalan olyan elem van, amelyek a szenzoros fejlődést segíti. A kisebb gyerekek is, a még csak éppen járni tudók, nagy örömüket lelik azokban a játékdalokban, amiknek végén leguggolnak, megfordulnak velük, vagy a hónuk alatt felemelve jó magasra lendítik, de nem dobják!!!, őket. Minél erőteljesebb az inger, annál nagyobb az élvezet. Mindez abban az életkorban, amikor a nehézségi erő az egyik legnagyobb fizikai kihívás a fejlődő, kezdetben magatehetetlen, vagy nehezen mozgó gyereknek.
A nyelv fejlődésére is különböző hatással van a szenzoros integráció, az érzékek által közvetített ingerek feldolgozása. Hiszen a nyelv használata, a beszéd helyes megjelenése, az izmok, beszédszervek koordinált mozgása éppúgy fontos, mint a helyes szó megválasztása a gondolatok közléséhez, vagy a helyes szó, vagy mondatforma kiválasztása az adott helyzethez, vagy az érzelmek kifejezéséhez.
Nézzük egy ábrát, ami talán segít megérteni ezt a bonyolultnak látszó rendszert (az ábra saját szerkesztés).
Fotók: Szomor Éva
Felhasznált irodalom:
Dr. Szvatkó Anna (2002): Hiszen ez Játék! – Szenzoros integrációs terápiák a fejlesztésben. In.: Martonné Tamás Márta (szerk.): Fejlesztőpedagógia. Eötvös Kiadó, Budapest
Fisher, A. G- Murray, E. A.- Bundy, A. C. – (1999): Sensorische Integrationstherapie. Theorie und Praxis. Springer, Berlin
Greenspan, S. I. (1989): Emotional Intelligence. In: K. Field, B. J. Cohler & G. Wool (EDS). Learning and Education: Psychoanalytic Persperctivel. Madison, Ct: International Universities
Kulcsár Zsuzsanna (1992): Gyermekkori hiperaktivitás. I. Korai értelmezések, leíró jellemzők, genetikai vonatkozások. In.: Magyar Pszichológiai Szemle (1992/93a); 48-49. 270-291
Rotter, Julian B.(1954): Social Learning and Clinical Psychology. Engleweed Cliffs; In.: Prentice Hall
Az ,,Esélyt a hátrányos helyzetű gyerekeknek” című, FMP-E/1901/4.1/015 számú projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, a Szlovákia-Magyarország Interreg V-A Program Kisprojekt Alapjának támogatásával.
www.skhu.eu www.viacarpatia-spf.eu
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
