A Nemzeti Köznevelési Törvény alapján 2015. szeptember elsejétől Magyarországon a „gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt”. Ezt megelőzően Magyarországon öt éves kortól volt kötelező az óvodai nevelés, a törvénymódosításnak abban van jelentősége, hogy így két évvel előbb kezdődhet el a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatása, hiszen számos szakirodalom megállapítja, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatása annál sikeresebb, minél korábbi időpontban kezdődik meg. A korai óvodai neveléssel csökkenthető a hátrányos családi helyzetből vagy egyéb okból adódó egyenlőtlenség, illetve megnő annak az esélye, hogy időben felfedezzék, mely területen, vagy területeken van lemaradása a gyerekeknek. Emellett a korai beavatkozások, fejlesztések hozzájárulnak az eredményesebb iskolakezdéshez, a későbbi tanulási nehézségek megelőzéséhez is. Megállapítható tehát, hogy az óvodának nagy felelőssége van a veleszületett képességek fejlesztésében és az iskolára történő felkészítésben.
2020-ban olyan dolog történt, amire senki nem számított: a koronavírus egy világjárványt idézett elő, ami mindent felülírt, mindent megváltoztatott. A COVID járvány miatt több hónapos karantént vezettek be az egész világban, így Magyarországon is. Ez a helyzet teljesen felforgatta a családok mindennapjait. A bezártság, a bizonytalanság, az új szabályok és korlátozások miatt a felnőttek, a szülők egyre feszültebbek lettek. A szülőknek nehézséget, gondot okozott a mindennapok megszervezése, különösen, ha különböző életkorú gyerekek voltak a családban. Több feladattal kellett egyszerre megbirkózniuk, hiszen segíteni kellett az iskolás gyereket az úgynevezett online oktatásban, emellett „home office”-ban/otthon kellett dolgozniuk, el kellett végezni a házi munkát – főzés, mosás, takarítás stb.-, és hát végül, de nem utolsó sorban a kisebb gyerekek is igényelték az odafigyelést, törődést, amire kevés idejük és erejük jutott a szülőknek. A nagyobb testvérrel való foglalkozás komoly terhet róhatott a szülőkre, sok szülőszámolt be róla, hogy nagyon elfáradtak, illetve belefáradtak mindebbe. S amikor tehették volna, hogy egy kicsit játszanak, beszélgessenek a kisebb gyerekeikkel, az sokszor elmaradt. Sokan választották azt a módszert, hogy több olyan dolgot is megengedtek a kicsiknek, amit addig nem, a lényeg az volt, hogy a szülők is tudják a saját munkájukat végezni.
A hátrányos helyzetű családok nem feltétlenül ezekkel a nehézségekkel néztek szembe, de az ő helyzetük sem volt könnyű. Ezeket a családokat sújtotta a leginkább a munkanélküliség, a munkahelyek elvesztése, a pandémiás helyzet miatt súlyos anyagi gondokkal kellett megküzdeniük. Sok családnak okozott gondot a fűtés, a napi élelmezés megoldása. Az online oktatás pedig az ezekben a családokban élő gyermekek számára szinte egyáltalán nem volt elérhető. Mondhatni szinte teljesen egyedül maradtak a problémáikkal, nehézségekkel. Azt gondolom, mindenki nagyon várta a karantén végét…
Május végén kinyitottak az óvodák, de ez korántsem jelentette azt, hogy minden úgy fog történni, onnan folytatódik, mint a karantén előtt. Több ponton is megváltoztak az intézményi szabályok, szigorú egészségügyi előírások léptek életbe, melyek vonatkoztak az óvoda dolgozóira és a szülőkre is. Az óvodába a szülőknek tilos lett a belépés. Az ajtóban el kell búcsúzni a gyermektől, akit általában naponta más, egy általa kevésbé ismert óvodai dolgozó vesz át. Ezt több gyermek nehezen viselte főleg az elején, hiszen az óvodás gyerekek nagyon ragaszkodnak az általuk megszokott felnőttekhez. Hát akkor gondoljunk bele, hogy mit érezhettek/éreznek nap, mint nap, amikor nem a szeretett óvó néni vagy dajka néni várja őket az ajtóban. Ezek után következik a kötelező protokoll: belépésnél lázmérés, kézfertőtlenítés a nap folyamán többször. Feladata az óvodapedagógusoknak megtanítani a gyerekeket a helyes kézmosásra, ügyelni a kézmosás helyes technikájának betartására. A dajkák feladata az óvoda - folyosó, csoportszoba, öltöző, mosdó - napi folyamatos fertőtlenítése. Nagy problémát jelent a kisgyereknek, hogy több óvodában nem engedik be az úgy nevezett „alvós kellékeket” - például: párna, cumi, plüssjáték -, ami érzelmileg szintén negatívan hat rájuk, hiszen ezek a tárgyak, eszközök érzelmi biztonságot jelentenek számukra, megnyugtatja őket.
A karantén feloldása után az óvodákba nagy létszámba érkeztek vissza a gyerekek. Mindenhol szeretettel várták vissza őket, ők pedig nagyon igényelték a felnőttek közelségét. Szemmel látható volt, hogy nagyon hiányoztak egymásnak, örültek, hogy újra együtt lehetnek, együtt tevékenykedhetnek. Nem lehetett egyedül játszó, tevékenykedő gyereket látni. Még azok a gyerekek is örömmel érkeztek vissza az óvodába, akik a karantén előtti időszakban még reggelente nehezebben váltak el a szüleiktől. Napokig nem volt komolyabb konfliktus sem. Fontos látnunk ebben azt a régóta bizonyított elméletet, hogy a kortárs közösség mennyire fontos és építő a 3-6 év közötti gyerekek fejlődésében. Mély érzelmek szabadultak fel a gyerekekből és dolgozókból egyaránt. Mivel a karantén ideje alatt a gyerekek mindennapjai nagyon egyhangúak, zömmel ingerszegények voltak, ezért fontos céljuk volt az óvodapedagógusoknak, hogy tartalmas, élményekben gazdag tevékenységeket, programokat kínáljanak a gyerekeknek, színesebbé varázsolják az udvari életet.
Általános tapasztalat volt, hogy többen zaklatottabban, érzékenyebben érkeztek vissza. Ezért sokat beszélgettek velük egyénileg és csoportosan is és még fokozottabban figyeltek az egyéni bánásmódra. Az óvodapedagógusoknak feladata – ebben a helyzetben pedig kiemelt feladata kell, hogy legyen - a gyerekek mentális és lelki egészségének megőrzése és fejlesztése. Éppen ezért nagyon fontos az óvodapedagógusok személyes odafordulása, egyéni odafigyelése, egyéni bánásmódja különösen azoknak a gyerekeknek az esetében, akiknek a családi hátterük vagy személyiség, veleszületett képesség fejlődésük sajátosságaiból adódóan (lelki) érzelmi, vagy szocializációs problémájuk van.
A beszélgetésekből is leszűrhető volt a kollégák számára, hogy a karantén ideje alatt a családban az óvodás korú gyerekek „hátrányban voltak.” Mindenhol prioritást élvezett az iskolába járó testvér, hiszen fel volt adva a lecke a szülőknek az úgynevezett online oktatással kapcsolatosan. Tehát ezen idő alatt, míg az iskolás gyerekekkel foglalkoztak, addig az óvodás gyerekre általában az úgynevezett villanypásztor - TV, számítógép stb. -„vigyázott”. Kevesebbet beszélgettek a gyerekekkel otthon, ez abból is érzékelhető volt, hogy a karantén után a beszédkedvük megnőtt. Természetesen ez abból is adódhatott, hogy az a sok feszültség, ami érte őket otthon, azt szerették volna „kibeszélni” a maguk sajátos nyelvén és módján. Az óvodapedagógusok még többet meséltek a gyerekeknek, hiszen tudjuk, hogy a meséknek a gyerekek mentális és érzelmi fejlődésének szempontjából is nagy jelentőségük van. Előtérbe kerültek a tolerancia mesék, hiszen az érzékenyítő mesék célzottan, mégis irodalmi igénnyel foglalkoznak az élet érzelmileg megterhelő élményeivel, és segítenek a negatív tapasztalatokat, feszültségeket feldolgozni a gyerekeknek.
Változás volt megfigyelhető a gyerekek kommunikációjában is. Míg a karantén előtt az óvodában a „verselés, mesélés” tevékenységek, a dramatizálások, a beszélgető körök lehetőséget adtak a verbális kommunikáció fejlődésére, addig a karantén ideje alatt ez otthon lecsökkent a szükségletek és utasítások szintjére. Tapasztalható volt az is, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek „elfelejtették” például: „kérem, köszönöm, szeretném” stb. szavak használatát, így ezeket újra kellett tanítani. (Lehet, hogy nem voltak ezek a szocializációs és társasági kifejezések jól beágyazva, így nem ment át a napi használatba. Valószínűsíthető, hogy nem a megfelelő életkorba helyezték, így csak egy drill maradt). Sajnos ezeknél a gyerekeknél az otthonról hozott szokások szerves részét képezi az is, hogy gyakran csúnyán beszélnek, ezért ezen a téren is volt feladatuk a kollégáknak.
A gyerekek viselkedésében is megfigyelhető volt változás. Gondot okozott a gyerekeknek a csoportokban kialakított szokás- szabályrendszerhez alkalmazkodni. Az óvodában az óvodai élet napi- és heti rend szerint folyik. A gyemekek egészséges fejlődéséhez, fejlesztéséhez a napirend biztosítja a megfelelő időtartamú és változatos tevékenységeket, a pihenést és az egyéni szükségletek kielégítését. A napirend segíti a gyerekeket abban, hogy kialakuljon a napi életritmus, mely hatással van a későbbi tanulási folyamatokra. A napirend fejleszti a gyerekek időérzékét és rendszerességre nevel. Az óvodapedagógusok tapasztalata alapján a gyerekek otthoni napi ritmusa teljesen felborult a karantén ideje alatt. A gyerekek érzelmi biztonsága gyakran nem áll szilárd alapon, amire a napirendjük is hatással van. Igaz ez a hátrányos helyzetű gyerekekre is, hiszen az ő otthoni napirendjük egyébként is szinte folyamatosan változó. Nincs olyan biztos pont az életükben, amihez tudnának alkalmazkodni. Ez a tapasztalat okot adhat arra, hogy az elkövetkezendő időkben a napirend és az állandósult szokások beszélgetési témát adjanak a szülői klubok, szülőcsoportos beszélgetésprogramokhoz. A hátrányos helyzetű gyerekek esetében az egészséges életmód és a napirendi szokások terén is visszaesés volt megfigyelhető a több hónapos közösségtől mentes időszak miatt. Újból gyakorolni kellett az evőeszközök helyes használatát, a szalvéta használatot, a kulturált étkezés szokásait, a mosdó használatát, az önálló öltözködést.
A karantén időszak alatt az egyéni, személyre szabott fejlesztések, az egyéni készségek, képességek kibontakoztatása is elmaradt, amelyeket a nyári időszakban kellett pótolniuk az óvodapedagógusoknak, ill. fejlesztő pedagógusoknak, szakembereknek – például: logopédus, fejlesztő pedagógus, gyógypedagógus. Voltak olyan gyerekek, akiknek a lehetőségek adottak voltak és valamilyen szinten on-line meg tudták valósítani a szakemberek a fejlesztést, de azt tudjuk, hogy ez csak részben volt sikeres, hiszen például egy logopédiai fejlesztés során a személyes kontakt nagyon fontos. És hát megállapítató az is, hogy akiknek a legnagyobb szükségük lett volna rá – hátrányos helyzetűek -, bizony ők teljesen kimaradtak ebből. Ezek a hátrányok többségében nem voltak ledolgozhatóak a nyár folyamán.
A digitális oktatásra, nevelésre az Oktatási Hivatal adott ki ajánlást az óvodák számára, több óvoda is élt ezzel a lehetőséggel, de meg kell állapítani, hogy a megszületett ötletek inkább az iskolásítás irányába mutattak. Jellemzően fejlesztő feladatlapokat, videó-anyagokat és az online oktatójátékokat részesítették előnyben a kollégák. Tudjuk, hogy az óvodásgyerekek legfontosabb és legfejlesztőbb tevékenysége a játék. Az óvodapedagógusok feladata a képesség, készségfejlesztés során, hogy a játék motivációs bázisára építve használják ki a játékban rejlő fejlesztési lehetőségeket. Be kell viszont azt látni, hogy erre az online tér nem alkalmas az óvodások esetében. Továbbá a szülőknek már nem maradt idejük és energiájuk sem arra, hogy a gyermekeikkel közösen megoldják a kapott on-line feladatokat. És hát itt is megállapítható, hogy a hátrányos helyzetű családok többségében nem rendelkeznek az on-line neveléshez, oktatáshoz szükséges megfelelő technikai eszközökkel, tehát az ő esetükben ez nem járható út.
Ha a jövőben mégis szeretnének élni az óvodák a digitális nevelés lehetőségével, akkor inkább a szülők számára a gyerekek személyiségét, egyéni képességeit, érdeklődését ismerve elsősorban játékos tevékenységformákat, élményszerzési lehetőségeket kellene ajánlani. Beszélgetni kellene és ötleteket adni a szülőknek, hogyan kell szabályokat hozni és azokat betartatni, ami a gyerekek mindennapjaiba ritmust és kiszámíthatóságot visz. Fontos lenne tudatosítani, hogy a közös programok, mint például közös torna, közös zenehallgatás és éneklés, közös játékok, közös házimunka végzés is enyhítik a gyerekek szorongásait és segítenek abban, hogy könnyebben átvészeljék a nehéz időszakot. Már a 3 éves gyerek is vágyik a gyerekek közé, a közösségbe, már rendelkezik társ iránti igénnyel. Ezért biztos, hogy hiányoztak a gyerekeknek a csoporttársaik, kis barátaik, amikor be voltak zárva otthon heteken keresztül. Ráadásul sok esetben kis lakásokban, többen összezsúfolva, ami még jobban frusztrálhatta őket, és komoly szorongást is kialakíthatott bennük.
Az óvodabezárás miatt a szocializáció szempontjából meghatározó, a közös élményeken alapuló tevékenységek gyakorlásával, a gyerekek erkölcsi tulajdonságainak (mint például: együttérzés, segítőkészség, figyelmesség) és akaratának (ezen belül például: önállóság, önfegyelem, kitartás, feladattudat) megalapozásában is kialakultak hiányosságok. Sajnos több olyan program is elmaradt, ami szintén nagyon fontos a gyerekek számára a fejlődésük, szocializációjuk szempontjából. Hiszen tudjuk, hogy például az úszás oktatás fejleszti a gyerekek vázizomzatát, légző rendszerét, motoros képességeit, kondicionális képességeit. A közművelődési intézményekbe – könyvtár, színház, múzeum- szervezett programok formálják a gyerekek személyiségét, fejlesztik pszichikumát, képzeletét, esztétikai érzékét, társas viselkedését és élményekkel gazdagítják. A hátrányos helyzetű gyerekek esetében ez még nagyobb problémát okozott, hiszen nekik csak akkor van lehetőségük ezeken a programokon részt venni, ha az óvoda megszervezi és biztosítja számukra.
Szeptembertől a kialakult helyzet miatt meg kellett
változtatni az új gyerekek befogadásának szabályait is. Át kellett gondolni, hogy hogyan lehet úgy a beszoktatást, befogadást a körülményekhez képest zökkenőmentesen megvalósítani, hogy közben minden érintett egészségének védelmére maximálisan oda legyen figyelve. Általában lerövidült a befogadás ideje, jellemzően pár napig mehetett be az egyik szülő. Sajnos az biztos, hogy az érzelmileg labilisabb, érzékeny gyerekeket ez hátrányosan érintette. Ebben az időszakban a legfontosabb és elengedhetetlen a kölcsönös, őszinte bizalom az óvodapedagógus és a szülők között. Különösen igaz ez a hátrányos helyzetű családokra, hiszen ők normál esetben is bizalmatlanabbak az óvodával szemben. Ez leginkább azokra igaz, akik a saját gyerekkorukban nem tudták megtapasztalni azt, vagy csak kevés ideig. A hátrányos helyzetű szülők nagyon féltik a gyermekeiket az óvodai élettől, ennek az alábbi okai lehetnek: társadalmi előítélet gyermekeikkel szemben, bizalmatlanság az óvodapedagógusok felé. Éppen ezért nagyon fontos velük az együttműködés, a gyerekek érdekeit szem előtt tartott őszinte kommunikáció és egymás segítése.
Összességében megállapítható, hogy felborult az óvodák megszokott rendje, nyugalma. Megváltoztak a nevelés feltételei, az intézmény működésének szabályai. Szeptember óta egyre több óvodapedagógus és a nevelő oktató munkát segítő dolgozó kapta el a vírust, melynek több esetben az lett a következménye, hogy be kellett zárni a csoportokat vagy az egész óvodát. Sok gyermek hiányzik huzamosabb ideig betegség miatt. Egyre több szülő - természetesen, aki megteheti - tartja otthon gyermekét, hogy megóvja őt is és a szűkebb vagy tágabb családját a járványtól. Sajnos ezekből a problémákból az következik, hogy kevesebb idő marad az elmélyült, magas színvonalú óvodai nevelésre, a gyermeki személyiség kibontakoztatására, a gyerekek sokoldalú és harmonikus fejlesztésére, a hátrányok csökkentésére, ami viszont nagyon fontos lenne az iskolába készülő gyerekek számára. Az iskolaérettség egy komplex fogalom, mely által lehetővé válik, hogy az óvodás létformából, játékosságból, a gyermek már irányítottabb, kontrollált körülmények között, hatékonyan, eredményesen tudjon az iskolai követelmények között sikeresebb lenni. A gyermeknek fizikai, érzelmi és szociális fejlettsége szükséges az iskola megkezdéséhez. A fejlődés egy folyamat, amelynek fontos időszaka az óvodás életkor. Gondoljunk csak arra, milyen fontos, hogy a gyermekek mozgása összerendezett legyen. A nagymozgások (kúszás, csúszás, mászás, járás, futás, ugrás) valamint az egyensúly gyakorlatok nem megfelelő kivitelezése az idegrendszer éretlenségére utalhat, ami megnehezítheti az iskolai írás-olvasás tanulást. Fontos a szem-kéz koordináció, mely a szem és a kéz harmonikus együttműködését jelenti. Megléte szükséges ahhoz, hogy a gyermek az írás során tudja követni és szabályozni a kéz mozgásait. Nagyon fontos a gyermek szociális érettsége is. Mennyire képes kapcsolatokat kialakítani és fenntartani a csoporttársaival és a felnőttekkel, tud-e velük együttműködni, a közösség szabályaihoz igazodni, megtanult-e már bizonyos mértékig kompromisszumot kötni. Azoknak a gyermekeknek, akik nincsenek hozzászokva a közösségi élet szabályaihoz, a felmerülő konfliktusok kezeléséhez, bizony több problémájuk lesz az iskolában, hiszen nem tanulták meg a közösséghez való alkalmazkodást az óvodában. A kognitív képességek közül kiemelném a problémamegoldó gondolkodást, mert hiánya vagy fejletlensége megnehezíti az írás és olvasástanulást és a közösségbe való beilleszkedést is. Sajnos félő, hogy több iskola éretlen gyermek fogja megkezdeni tanulmányait 2021 szeptemberében. És ennek az lesz a következménye, hogy sok gyermeknek lesz problémája a tanulás során.
Készítette: Bocsiné Percze Andrea
Egri Kertvárosi Óvodák szakmai vezetője
Az ,,Esélyt a hátrányos helyzetű gyerekeknek” című, FMP-E/1901/4.1/015 számú projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, a Szlovákia-Magyarország Interreg V-A Program Kisprojekt Alapjának támogatásával.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
