A szülők szerepe a koragyerekkori hátránykompenzáló programokban

kép0
04 jan, 2021

Szomor Éva, a szerző, gyógypedagógus, aki mind Magyarországon, mind nemzetközi színtéren (Afrika, Izrael, Németország, Ausztria) elismert, több évtizedes tapasztalattal rendelkező koragyerekkori fejlődéssel foglalkozó szakember, Biztos Kezdet Program szakértő. Nevéhez fűződik az Egyesült Királyságbeli Biztos Kezdet (Sure Start) filozófia, és gyerekházak magyarországi adaptációja. 

A szülő partner és segítségre szoruló is egyben

Jól ismert, sokat hangoztatott mondás, hogy a szülők a gyerekek elsődleges nevelői. A szülők és a szakemberek (egészségügyi, a szociális és az oktatásügyi szakemberek) együttműködése elengedhetetlen a gyerekek zavartalan fejlődéséhez. A szakemberek azonban csakis a szülők aktív részvételével, azaz velük együttműködve, közösen érhetnek el eredményeket hátránycsökkentő gyerekprogramok esetében. 

Bronfenbrenner (1979) ökológiai modellje szerint a középpontban mindig a szülő és a gyerek áll. Őket körülveszi a tágabb értelemben vett család, majd kibővül a kör a közösséggel és végül mindezt átöleli a társadalom.

Abban az esetben, amikor a szülők, a családok szegénységben, kirekesztettségben élnek, máris megzavarja a gyerekek fejlődését, hogy a szülők foglalkoztatása bizonytalan, ezért a mindennapokért folyó küzdelem sok energiát és figyelmet von el a gyerekekre való odafigyeléstől, neveléstől. 

A gyerekszegénység elsődleges oka a szülők foglalkoztatásának hiánya, az elégtelen fejlődési menet a szegénységből fakad, a lemaradt fejlődésű gyerekek pedig hátrányt szenvednek a sikeres beiskolázáskor. Ha tehát hátránykompenzáló, vagy fejlődési felzárkóztatást segítő programokat akarunk létrehozni, működtetni, nem tekinthetünk el a szülők helyzetének figyelembevételétől, az ő egyéni problémájuk megoldásának keresésétől sem. Természetesen, fontos, különösen fiatal szülők esetében, a szülői szerepekben történő megerősítés, a szülők és gyerekeik egymáshoz fűződő viszonyának ismerete, az abban való sokszor nehéz eligazodás segítése. 

A koragyerekkori programokban helyet kell, hogy kapjanak az olyan szülőket segítő aktivitások, amelyek már a gyerekvállalás, a gyerekvárás időszakára esnek. A tudatos szülővé válás, a gyerekvállalás tudatossága különösen fontos.  A kötetlen beszélgetések formájában kialakuló ismeretterjesztés, vagy a szervezett képzési forma egyaránt hatékony tud lenni, amennyiben a résztvevők korához, iskolai végzettségéhez és a helyi szokásokhoz igazítjuk azokat. 

Szülők együttműködése a fejlődésben

A fejlődési területek különbözőek; a kommunikáció, a mozgás fejlődése, a játékon keresztül a világ megismerése, vagy az észlelések, érzékek fejlődése. Megannyi terület, amely kevéssé ismert a szülők számára, az esetek többségében ugyanis a szülők gyerekkorából is kimaradtak azok a lépcsőfokok, amelyek a jó minőségű fejlődéshez szükségesek. Ha tehát lehetőséget adunk a fiatal szülőknek, hogy gyerekeikkel közösen átéljék ezeket az élményeket, vagy megismerkedjenek olyan játékokkal, aktivitásokkal, amelyek a zavartalan fejlődést biztosítják, máris segítettünk a hátrányban élő családoknak, hogy gyerekeik nagyobb eséllyel induljanak az életben.

Az újszülött jelzéseire érzékenyen reagáló szülő sokat tehet a csecsemő biztonságérzetének kialakulásában, de ugyanígy a kezdődő kommunikációs készség fejlődésében is. Ez a megállapítás minden újszülött esetében igaz, ugyanakkor nem várható el az ilyesfajta cselekvés attól az anyától, akinek mindez a saját életében sem adatott meg, illetve aki a környezetétől nem kapott ehhez megfelelő információt, mintákat. Ezért rendkívül fontosak azok a szakmai összehangolt rendszerek, amelyek ezekre az ismeretekre hívják fel a figyelmet. Ilyen például a védőnői szolgálat, vagy azok a civil szervezetek, akik ifjúsági programokat szerveznek. Igen, az ifjúsági programokba is érdemes behívni, bevonni a fiatal szülőket, hiszen életkoruknál fogva inkább az ifjúsági korosztályhoz tartoznak, mint a felnőtt közösségekbe. Ezért többet és szívesebben fogadnak el az ott elhangzó tanácsokból, hatékonyabban tanulnak ily módon. 

Nézzünk egy példát arra, hogyan reagál az anya a három hónapos csecsemő jelzéseire: amikor a csecsemő gőgicsél, mosolyog, az anya teheti ugyanezt vele egy időben, erre a csecsemő reagál, az anya folytatja a kommunikációt.

De nézzük, hogyan fejlődik ez kilenc hónapos korban: a csecsemő rámutat valamire, az anya odaadhatja, felemelheti, megnevezheti a tárgyat, a csecsemő az anya felé fordul, folytatja az érdeklődést a tárgy iránt, az anya pedig folytatja a beszédet a csecsemő felé.

Mi történik, vagy mi kell, hogy történjen egy kommunikáció során, amikor a csecsemő már tizenkét hónapos: a csecsemő nevet, vagy veszekszik, az anya odafigyel a viselkedésére, a csecsemő megváltoztathatja a viselkedését, az anya megsimogatja, szólhat, beszélhet hozzá. 

A kétoldalú jelzések az anya és a baba magatartásából fakadnak. A fejlődés elősegítése, a lehetőségek megteremtése egymást befolyásolják. Elég valószínű, hogy a gyakori ismétlődés, vagy akár a tudatos ismétlés a kapcsolat kialakulását erősítik.

 A fenti példa egy azok közül a kép1beszélgetési témák közül, amelyek többnyire hiányoznak a fiatal anyák eszköztárából és nem is biztos, hogy felmerülnek kérdésként részükről, hiszen nem volt és nincs példa előttük, amelyből meríthetnének.  

A környezet minden társas kapcsolattal segítségére lehet a normál kommunikáció törvényszerű fejlődésének. De ehhez olyan viszonylagosan nyugodt, kiegyensúlyozott környezetre van szükség, amely a kirekesztettségben, szegénységben élő családoknál nem biztosított.  Ezért szükségesek az olyan gyerekprogramok, vagy ellátó intézmények, ahol az anyák három év alatti gyerekeikkel együtt élhetik át az élményeket, segítve egymás megismerését. Az óvodás korú gyerekeknél az önállóság kialakulása, vagy a társas helyzetekből adódó konfliktusok kezelése nagy kihívás mind a gyereknek, szülőnek egyaránt.

A játékok a felfedezés, a tanulás biztos forrásai. A játék során megmutatkozik a gyerekek változatos és széleskörű érdeklődése, ezért is állítjuk, hogy játék közben tanulnak a legjobban. A gyerekek a játék és más, fantáziát, kreativitást igénylő tevékenységek révén értelmezik tapasztalataikat, formálják tudásukat. Ennek a folyamatnak eredményeként fejlődnek kognitív képességeik, szabálytudatuk. Itt is kulcsszerepe van a szülőnek. A közös programok során nyílik lehetőség arra, hogy elmagyarázzuk a gyerekeknek a határokat és a korlátokat, így könnyebben megértik, mire valók a szabályok. Ezzel egy időben pedig a szülőknek példát tudunk szolgáltatni, hogyan kell és lehet „nem”-et mondani a gyerekeknek, hogy mit tehetnek és mit nem, hogyan tudjuk megtanítani őket arra, hogy különbséget tudjanak tenni a helyes és helytelen között. Ezek a készségek és képességek mindig nehezen fejlődnek, amikor a gyerekek bizonytalanságban élnek, egyszóval, a szülők döntései nem következetesek és állandók. Amikor a gyerekek odafigyelő gondoskodásban részesülnek, sokkal inkább biztonságban érzik magukat, így hatékonyabban működnek közre a szabályok felállításában és elfogadásában. 

Akép2 korlátok megismerése minden gyerek számára komoly és nehéz feladat, ezért hasznos, ha a koragyerekkori programok során olyan beszélgetésekre is sor kerül, ahol ezeket a kérdéseket úgy tehetik fel a szülők, hogy nyíltan beszélhetnek azokról a gondokról, amelyek a mindennapokban nehézséget okoznak. Ne felejtsük el a korábban már említett egyéni sorsokat, életutakat sem. Amikor egy túl fiatal anya még a saját családja befolyása alatt áll, nincs, kitől tanácsot kérjen, vagy esetleg nem azokat az utakat akarja követni, amiben neki része volt. A közös aktivitások során mindig lehet segítő magyarázatot adni, vagy mint egy bemutatóként felhívni a figyelmet arra, mit és hogyan érdemes a gyerekekkel megismertetni, vagy betartatni.

Az aluliskolázott, gyakran nyelvi fejlődésükben elmaradt szülők számtalanszor szembesülnek gyerekeik óvodai, iskolai kudarcával, ami mögött leggyakrabban a nyelvi készség, képesség fejletlensége áll. Előfordul, hogy az otthon használt nyelv (anyanyelv), és az intézményekben használt hivatalos nyelv különböző. Ezekben az esetekben bíztassuk a szülőket arra, hogy a saját, mindennapokban használt nyelvüket igyekezzenek gazdaggá és mindennapivá tenni, ugyanis kutatások bizonyítják, hogy a jól fejlődő gyerekek számára nem jelent gondot a kétnyelvűség. Természetesen ehhez támogató intézményi környezet is szükségeltetik, ahol segítő, felzárkóztató lehetőségeket biztosítanak a kétnyelvű családok számára. A koragyerekkori programok egyik fő feladata ezekben a térségekben, hogy olyan közös programokat szervezzenek, ahol szülők és gyerekek közösen „tanulják”, mintegy második nyelvként a hivatalosan használt nyelvet. Ehhez mesék, közös éneklések, ritmusos mondókák sora szükséges. Meg kell beszélni a szülőkkel, hogy otthon változatlanul a saját, „anyanyelvüket” használják. A programokon belül módot tudunk teremteni arra, hogy tanácsot adjunk a szülőknek, hogyan segítsék a gyerekeiket gondolataik, érzéseik közlésében, valamint abban, hogyan építsenek kapcsolatokat a felnőttekkel és egymással, akár családon belül. Egy példa arra, hogy milyen ötletet adhatunk a szülőknek: olvassunk olyan mesét, amit a gyerek választott ki. Használjuk a képeket, amik a könyvben vannak, majd kérdezzük meg a gyerektől, mi tetszett a mesében a legjobban, vagy mi volt az, amit szeretne, hogy másként történjen a mesében. A hét egyik napján a gyerek meséljen egy mesét nekünk, vagy esetleg a testvéreinek. Nem könnyű feladat ez azoknak a szülőknek, akik ismét csak saját példa hiányában nehezen tudják megteremteni ezeket a helyzeteket. Amennyiben módunkban áll, teremthetünk hasonló helyzeteket a programjaink helyszínén, és így a szülők segítséggel gyakorolhatják ezeket a szituációkat.

A szülői is egyszer gyerek volt, de ma „felnőtt”

A gyerekkorban megélt kudarcok, sikertelenségek gyakran felerősödve jelennek meg, amikor valaki szülői szerepbe kerül, természetes módon ilyenkor védeni szeretné a gyerekét a hasonló helyzetektől, de eszköztelennek, és/vagy kiszolgáltatottnak érezheti magát. 

Ezért is érdemes végiggondolni minden esetben a szülők egyéni sorsát, életútját és felmérni, hogy milyen terheket hordoznak abból a gyerekkorból, amelyben esetleg bántalmazták őket, vagy frusztrációt éltek meg sikertelenségük miatt. Például mert nagyon fiatalon szült az anya és most is a saját szülője „felügyelete” alatt áll, iskolai éveiben sikertelen volt, ezért korai iskolaelhagyásra kényszerült, már a saját szülei esetében is ritkán látta a rendszeres munkavégzést és így a rendszeres életvezetést. Ezért érdemes komplexen, ezekre a szülői hátrányokra is koncentráló hátránykompenzáló, hátránycsökkentő programokban gondolkozni.

Ebben kiváló segítség kép3lehet, ha a gyerekek fejlődését segítő foglalkozásokkal akár egy időben olyan programokat szervezünk a szülők számára, amelyek során a saját tudásukat bővíthetik, amivel munkavállalási lehetőségeik bővülnek. Ilyen, például amikor az általános iskola befejezéséhez nyújtunk segítséget a szülőknek. Ez egyszerre motiválja a szülőt arra, hogy a gyerekével részt vegyen a koragyerekkori foglalkozásokon, és arra is, hogy iskolai végzettségét kiegészítse. Ehhez a koragyerekkori programokat szervezők és a felnőttképzési intézmények szakmai együttműködésére van szükség. A legjobb, ha a képzés, oktatás és vizsgák megtervezésébe már a résztvevőket, az érintetteket, a szülőket is bevonjuk. Korábban például bevált program volt, hogy a koragyerekkori felzárkóztató programok helyszínén autóvezetői jogosítvány megszerzését segítették a helyi szervezők. Ebben az esetben, főként apákat tudtak bevonni a programokba, ami hihetetlenül fontos a gyerekek fejlődéséhez és a családok kiegyensúlyozottabb működéséhez. A koragyerekkori programok helyszínén rendelkezésre álló számítógépek segítségével a szülők olyan on-line képzési témákat is kereshetnek, amelyek érdekelhetik őket. Mindezt pedig a helyi szervezőkkel, koragyerekkori programok lebonyolítóival meg tudják beszélni, tőlük bátorítást, a jelentkezéshez segítséget kaphatnak.

Külföldi példák sora szól arról, hogy a ma olyan divatos számítógép-használat számtalan lehetőséget nyújt arra, hogy a szülők saját önbecsülését növeljük, lehetőségeiket bővítsük. A programok helyszínén lehetőséget biztosíthatunk olyan készségek elsajátításához, mint a számítógépes grafika, vagy tervezés, számos ingyenesen használható program áll rendelkezésünkre ilyen céllal, mint például a Canva, stb.. A szülők a megszerzett tudást később a gyakorlatban hasznosíthatják: a saját otthonuk, vagy a programok közös helyiségeinek dekorációját el tudják készíteni, hirdetéseket tervezhetnek, nyomtathatnak a programokról, ünnepi kártyákat készíthetnek, amelyeket akár közösen megbeszélhetnek, de saját ötleteiket is használhatják. Ezek nem csak azért hasznos tevékenységek, mert jelentősen csökkenthetik az anyagi terheket, hanem mert a résztvevő szülők esetében a közösséghez tartozást erősítik, illetve az alkotás örömét gyakorolhatják, amely önbizalmukat növeli, amellett hogy készségeik és tudásuk bővül. És minél inkább részeseivé válnak a szülők ezeknek a programoknak, annál inkább nő motivációjuk, hogy részt vegyenek a gyerekek programjaiban is.  

Tanuljunk egymástól

A szülők és a szakemberek sokat tanulhatnak egymástól. A szakembereknek a gyerekek környezetét, életét kell megismerniük, a szülőknek a fejlődés törvényszerűségeit, a társadalom elvárásait egy adott közösségben. Ez senki számára sem könnyen megoldható feladat. Sokat segíthet ezekhez az ismeretekhez, ha olyan közös úgy nevezett családi programokat szervezünk, ahol önfeledt játékot biztosíthatunk a felnőtteknek és a gyerekeknek külön-külön, vagy közösen. Ne felejtsük el, hogy a játék mi mindenre jó. A kapcsolatteremtés, a kreativitás, a beszélgetés, az alkotás ugyanúgy megjelenik a gyerekek, vagy a felnőttek játékában. kép5

A koragyerekkori programokban fontos szerep kell, hogy jusson a szülőknek a gyerekek életkorából adódóan. Tehát ha lehetőséget tudunk adni arra, hogy megismerjük hogyan játszik, vagy mesél, beszélget a szülő a gyerekével, vagy hogyan keresi a kapcsolatot a gyerek a szülőjével, szinte már minden információ birtokunkban van ahhoz, hogy esetleg segítséget tudjunk nyújtani. De csak akkor, ha lehetőséget is adunk. Tehát kérjük, hagyjuk, hogy a szülők és gyerekek együtt játszanak a foglalkozásainkon, mi pedig közvetítő, ismeretátadó szerepben legyünk jelen.

Szomor Éva

2020. december

Fotók: Canva és a szerző saját fotói

Felhasznált irodalom:

Cs. Ferenczi Sz., Csákvári J., Tánczos É. (2015):Vulnerability ad resilience in early childhood interventions In: Ferit Uslu (szerk.): Proceedings of INTCESS15: 2nd International Conference on Education and Social Sciences(2-4 February 2015-Istanbul, Turkey).Istanbul:International Organization Center of Academic Research (OCERINT),2015.pp. 1257-1264 

Daniel, B. (2010): Concepts of Adversity, Risk, Vulnerability and Resilience: A Discussion in the Context of the ‘Child Protection System’ Social Policy & Society 9:2, 231–241. 

Bronfenbrenner, Urie (1989): Ecological Systems Theory. In: Vata, R.: Six Theories of Child Developement. Greenwich 

Stagner. M. W. & Lansing, J. (2009): Progress toward a Prevention Perspective Preventing Child maltreatment Vol. 19 No. 2 Fall 200919-38.

 

Az ,,Esélyt a hátrányos helyzetű gyerekeknek” című, FMP-E/1901/4.1/015 számú projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, a Szlovákia-Magyarország Interreg V-A Program Kisprojekt Alapjának támogatásával.

www.skhu.eu       www.viacarpatia-spf.eu

 

123

3e