Hogyan kommunikáljunk konfliktushelyzetben?

konfliktus
23 júl, 2020

A működő, jó kapcsolathoz elengedhetetlen a megfelelő kommunikáció. Konfliktus esetén még fontosabb a megfelelő kommunikáció. Konfliktusokkal mindenhol találkozunk, minden közösségben előfordul, természetesen a mélyszegénységben élő közösségekben is, ahol az együttműködéshez elengedhetetlen mindennek kezelése.

Többek között, ennek érdekében 2020. június 25-26-án a Karpatská nadácia – az “Esélyt a hátrányos helyzetű gyerekeknek” elnevezésű projekt keretében, a Szlovákia- Magyarország Interreg program Kisprojekt Alapjának támogatásával – két napos képzést szervezett a témában. A képzésen olyan szervezetek képviselői, valamint pedagógusok vettek részt, akik hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő (köztük roma) közösségekkel, családokkal, gyerekekkel dolgoznak. A képzést, a PDCS (Partners for Democratic Change Slovakia) szervezet trénere tartotta, akinek számos képzés lebonyolítása mellett, sok éves, releváns tapasztalata van mélyszegénységben élő közösségekkel folytatott fejlesztő munka terén is.

A két napos képzés a résztvevők visszajelzései alapján sikeres volt, és a témával kapcsolatos elméleti tudnivalók mellett, a résztvevők olyan gyakorlati példákat is megismerhettek, amelyek a konfliktusok feloldásában segítenek, illetve konkrét szituációs gyakorlatok révén sajátíthattak el ilyen technikákat. A Karpatská nadácia is eredményesnek ítélte meg a képzést, a jövőben is rendszeresen igyekszik hasonló eseményeket szervezni az érdeklődő szakemberek számára.

Ház Mária, Karpatská nadácia

Az eredeti cikk, és a képzésen készült fotók itt találhatóak:
https://odperinky.sk/komunikacia-v-konflikte/

Az ,,Esélyt a hátrányos helyzetű gyerekeknek” című, FMP-E/1901/4.1/015 számú projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, a Szlovákia-Magyarország Interreg V-A Program Kisprojekt Alapjának támogatásával.

www.skhu.eu

www.viacarpatia-spf.eu

1234