
A Kárpátok Alapítvány megalakulása óta kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetű, kirekesztett, elsősorban roma közösségek fejlesztésére, társadalmi integrációjuk támogatására. A 2019/2020-as évadban, a "Roma gyerekek korai képességgondozásához szükséges helyi kapacitások fejlesztése" elnevezésű programunk során 13 civil szervezet részesült több, mint 43 millió forint támogatásban.
Jelen kiadvánnyal olyan jó gyakorlatokat, projekteket és az azokat megvalósító civil szervezeteket szeretnénk bemutatni, amelyek az északkelet-magyarországi térségben marginalizált helyzetű roma közösségekben végeznek fejlesztő munkát korai képességgondozás területén. Személyes tapasztalataik által betekintést nyerhetünk, milyen kihívásokkal kellett szembenézniük a 2020-as világjárvány alatt a hátrányos helyzetű közösségekkel dolgozó civil szakembereknek.
Az ,,Esélyt a hátrányos helyzetű gyerekeknek” című, FMP-E/1901/4.1/015 számú projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, a Szlovákia-Magyarország Interreg V-A Program Kisprojekt Alapjának támogatásával.
www.skhu.eu www.viacarpatia-spf.eu
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges