2018-as Éves Jelentés Transnational Giving Europe
Egy kis videóban foglaltuk össze a Transnational Giving Europe 2018-as évét nektek!
Illetve angolul az alábbi linken éritek el a teljes, szöveges Éves Jelentést.
Egy kis videóban foglaltuk össze a Transnational Giving Europe 2018-as évét nektek!
Illetve angolul az alábbi linken éritek el a teljes, szöveges Éves Jelentést.
Sikeresen lezajlottak 2019 júniusában, Egerben és Balassagyarmaton a három éves az „Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, aktivizálása” EFOP-1.3.5-16-2016-00915 című projektünk indító találkozói. A projekt utolsó évadát kezdtük el, amelyben egy évig dolgozunk együtt intenzíven helyi civil szervezetekkel vidéki kisközösségek megerősítése érdekében.
Civilek és az ellenzék állásfoglalása a köznevelési törvények június 11-én benyújtott módosításai ellen.
Ez a törvénytervezet tovább csorbítja az óvodák, iskolák szakmai autonómiáját és a szülők önrendelkezési jogát. Többek között a következőkről rendelkezik:
2019. június 13-14-én Egerben megrendezett Kárpátok Térségének Civil Platformja elnevezésű nemzetközi konferencia résztvevői a következő együttműködési protkoll megszövegezésével és aláírásával lefektették hosszú távú együttműködésük alapjait.
A protokollhoz az alábbi link kitöltésével lehet csatlakozni: https://forms.gle/2zKgqwTqFBiTrWsm9
Megjelent a Transnational Giving Europe júniusi hírlevele, amelyben többek között olvashattok a European Philantropy Mainfestóról, amely a vezető európai alapítványok kezdeményezése annak érdekében, hogy az adományozás, jótékonykodás terén is egységes európai szabályok legyenek a jövőben.
A hírlevelet itt találjátok:
https://mailchi.mp/d1c9775195d9/your-june-tge-newsletter-is-here
Itt találjátok a tavalyi évről szóló részletes jelentésünket, beszámolónkat.
Mint mindig, tavaly is nagyon mozgalmas, izgalmas évünk volt.
Sok új programunk, együttműködőnk, barátunk lett.
Egyúttal köszönjük a támogatást önkénteseinknek, munkatársainknak, partnereinknek és támogatóinknak.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket a Kárpátok térségének civil platformja elnevezésű projektünk keretében, Egerben, 2019. június 13-14-én megrendezendő nemzetközi konferenciánkra.
A konferencia a 2018-as évben indított kezdeményezésünk egyik fő mérföldköve, amely során a Szlovákiából, Ukrajnából, Lengyelországból és Magyarországról érkező civil szervezetek képviselői találkozhatnak, műhelymunkák keretében lehetőségük lesz a kapcsolatépítésre, együttműködések kialakítására, elindítására, és közösen kialakíthatják a platform jövőbeni kereteit.
2018-ban indította el „Roma gyerekek korai képességgondozásához szükséges helyi kapacitások fejlesztése” elnevezésű programját a Kárpátok Alapítvány. Az immáron második éve futó program keretében 2019. május 10-én 12 projekt közel 40 millió forintos támogatásáról döntött az Alapítvány kuratóriuma.
Az idei évben is gyűjtjük az adó 1%-os felajánlásokat, amelyet a korábbi évekhez hasonlóan hátrányos helyzetű fiatalok ösztöndíjára fordítunk.
Adószámunk: 18584642-1-10
Köszönjük mindenkinek a támogatást, felajánlásokat!