A Korai Évek Fontosak

;

 

2018 februárjában indítottuk el a „Roma gyerekek korai képességgondozásához szükséges helyi kapacitások fejlesztése” elnevezésű kisadományi programunkat, amely program 2021-től új nevet kapott: A Korai Évek Fontosak.

A programban évente eleinte 10-12 – majd később kevesebb - Észak-Magyarországi és Észak-Alföldi régiókban működő, bejegyzett, marginalizált helyzetű roma közösségeket támogató, fejlesztő civil szervezetet részesített Alapítványunk - meghívásos pályázati úton - vissza nem térítendő támogatásban. A támogatott szervezetek évente 3-4 millió forint pénzbeli adományt kapnak projektjeik megvalósításához. Az Alapítvány aktív, igazolható eredményeket felmutatni bíró, helyi kapacitásokkal rendelkező, civil szervezeteket hív meg a programban való részvételre. A kiválasztott szervezetek maximum 12 hónap hosszúságú projekteket bonyolíthatnak le roma gyerekek korai képességgondozása érdekében marginalizált helyzetű roma közösségekben.

A program közel 300-400 nehéz körülmények között élő, hátrányos helyzetű településen vagy településrészen élő 8 év alatti kisgyermek korai képességgondozásához járul hozzá évente. A támogatott projektek keretében olyan rendszeres készségfejlesztő programokat, kirándulásokat, táborokat szerveznek a gyerekeknek, amelyek számukra egyáltalán nem, vagy alig érhetőek el ezekben a vidéki térségekben. Emellett az érintett szülők gyermekgondozással kapcsolatos információkhoz és szolgáltatásokhoz jutását segítik elő, illetve a romákkal szemben fennálló kirekesztő sztereotípiák oldásán dolgoznak a megvalósítók.

A támogatott szervezetek szakmai kapacitásaik fejlesztéséhez külön támogatásban részesülnek elsősorban szakmai képzések formájában. Mindemellett külföldi szakmai tanulmányutak és különböző események (workshopok, konferenciák stb.) kerülnek lebonyolításra a program során. A szakmai támogatást elsősorban Szomor Éva, koragyerekkori fejlődéssel foglalkozó szakember biztosítja a programban.

A program párhuzamosan fut Kelet-Szlovákiában, illetve 2019-2020-ben futott Nyugat-Ukrajnában is a Kárpátok Alapítványi Hálózat (www.carpathianfoundation.org) tagjainak jóvoltából.

Az együttműködő, eredményes szervezetek a következő években is meghívásra kerülhetnek a programba, amelynek eredményeként az aktív határon átívelő tapasztalatcserét is igyekszünk előmozdítani.

Mivel fő támogatónk kivonul a térségből, így a program folytatására egyéni és céges adományozókat/támogatókat, egyéb forrásokat keresünk.

További információ kérhető:

Bata Boglárka – 20-573-6644, boglarka.bata@cfoundation.org

Csomós Beáta-70-614-7560 beata.csomos@cfoundation.org

 

A támogatott civil szervezetek és projektjeik rövid bemutatása 2018-2019, 2019-2020, 2021-2022, 2023- 2024 időszakokra az alábbi linkeken található, a kiosztott támogatások összefoglaló táblázata, valamint a program működése során használatos szakmai dokumentáció:

 

A program valamennyi évadának támogatásait, támogatott szervezeteit itt foglaltuk össze!

 

A program valamennyi évadának szakmai anyagait és kiadványait itt foglaltuk össze!