Elkészült tanulmányunk, amely során az Északkelet-Magyarországon élő, 2024-ben velünk kapcsolatban álló menekült élethelyzetben lévő személyek körülményeit, szükségleteit, helyzetét mértük fel. A kvantitatív és kvalitatív módszereket alkalmazó felmérésünk anyagait itt tesszük közzé.
A tanulmány a Reménnyel Teli Horizontok: Egy Éven Átívelő Támogatás és Szolidaritás a Menekültekért Magyarországon elnevezésű projekt keretein belül valósult meg.
Célunk, hogy a tanulmány által teljesebb képet kaphassunk a hazánkban, azon belül is elsősorban Északkelet-Magyarországon élő, az orosz agresszió elől Ukrajnából elmenekült családok, személyek helyzetéről. Segítő tevékenységeinket ezen eredményekre tudjuk alapozni, és felhívjuk valamennyi érintett hivatalos szerv, szervezet, intézmény, szakember és a széles társadalom figyelmét a menekültek helyzetének komplexitására, a fennálló hiányosságok kiküszöbölésére, és egyben kezdeményezzük mindezek jobbítása érdekében a párbeszédet és együttműködést.
Köszönjük a Kis Bocs Baba-Mama Egyesület, a XXI. Századi Roma Nők Egyesülete és a Somnakuno Drom Roma Női Civil Egyesület munkáját, és valamennyi interjúalany, és más segítő közreműködését!
A Reménnyel Teli Horizontok: Egy Éven Átívelő Támogatás és Szolidaritás a Menekültekért Magyarországon c. projekt 2024. februártól 2024. decemberéig a Kárpátok Alapítvány koordinálásával valósul meg az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, az UNHCR támogatásával.
Szerző: Farkas Zsombor
Jelen tanulmány nem feltétlenül tükrözi a projekt támogatója, az UNHCR álláspontját.
Felelős kiadó: Kárpátok Alapítvány-Magyarország, 3300 Eger Felvégi út 53.
(Minden jog fenntartva)
Köszönet a készítőknek, és a partnereinknek.
Attachment | Size |
---|---|
UNHCR_összefoglaló | 357.36 KB |
UNHCR_adatfelvétel | 1.69 MB |
UNHCR_interjúk | 532.42 KB |
- Log in to post comments