A Korai Évek Fontosak konferenciát tartottunk

Január végén A Korai Évek Fontosak címmel szakmai konferenciát szerveztünk a sikeres koragyerekkori beavatkozásokról mélyszegénységben élő, kirekesztett közösségekben. Előadást hallhattunk Dr. Farkas Zsombortól, az ELTE egyetemi adjunktusától a gyerekszegénység helyzetéről Magyarországon, majd Csonka Fanni Salomé mutatta be az EMMA Egyesület ez irányú munkáját. Ezután László Zsuzsanna ismertette a REYN, azaz a Roma Koragyermekkori Hálózatot, majd Bocsiné Percze Andrea az egri Kertvárosi Óvodák szakmai vezetője mutatott be óvodai jó gyakorlatokat a területről. A Korai Évek Fontosak programunkat Bata Boglárka a Kárpátok Alapítvány igazgatója, Havasi Norbert, programfelelős és Szomor Éva, koragyerekkori szakértő mutatták be. Végül három jógyakorlatot hallhattunk a megvalósult projektek közül: Lázár Irén, elnök, Szomolyai Magyar Roma Egyesület, Botosné Bencsik Enikő, elnök, Tarnagyöngye Egyesület és Makula Réka, elnök, XXI. Századi Roma Nők Országos Egyesülete előadásában. Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek, nagyon tartalmasnak és hasznosnak bizonyult a konferencia! További információ a programról: www.karpatokalapitvany.hu/a-korai-évek-fontosak